Egyre többször hallom ezt a kifejezést mostanában, de meg is hallgatom az eseteket, hogy lássam, miféle dolgokért jutalmazzák az embereket ezzel az eljárással. Minél jobban figyelek, annál inkább az a véleményem kezd kialakulni, hogy egyre több törvénytisztelő, a hagyományos "mi a jó - mi a rossz" érték szerint élő és ítélkező egyénnek jár ez a procedúra.  Azt tanulom belőle, hogy szorgalmasabban kussoljak, mert ha netán kinyitom a számat, addig forgatják-csavargatják a szavaimat, amíg kifogásolni valót nem tanálnak benne. De ne is tegyek semmit, mert éppúgy helytelen lehet. (Lásd Bodor Imre esete.) Sőt! Fejemet elfordítva iszkoljak mindenféle helyszínről, ahol valami történik, nehogy az átkos ráutaló magatartásommal (elég csak jelen lenni) erősítsem a gonoszt. Az, hogy az illető nem tüntetés céljából állt meg valamely hivatal előtt, csak rosszul lett, semmit se számít.

   Most pedig próbálom elképzelni, hogy mit tanul a "győztes" fél, aki miatt embereket rabosítanak. Bármit megengedhet magának, mert ha valaki szólni mer, korlátozta őt véleménnyílvánítási jogában, netán rágalmazta, s azon nyomban fel lehet jelenteni. Kisebb gyerekeket puhára potyolhat, mert ha egy felnőtt őt ebben megakadályozza, akkor az ő személyi szabadságát korlátozza. Agyonverheti a saját gyerekét, mert ő ad neki enni. Avagy éppen engedd, hogy a "mami szemefénye" rugdossa a sípcsontodat, mert nem te adsz neki enni.

   Minek nevezik vajon azt, ha fiatalabb és fizikailag gyengébb gyereket ütlegel a nagyobb?! Annak is van neve? Ki akadályozhatja őt meg ebben? Egyértelmű a rendőrség válasza: ki kell hívni a rendőrséget. Azok meg azzal kezdik, hogy a bejelentő maradjon veszteg, várja meg őket. Azonnal jönnek. (amint a járőrkocsi visszajön, éppen csak 60 kilométernyire van innen.) Stb, stb.